Tájékoztatás - telefonközpont túlterheltségéről

Tisztelt Pácienseink és Hozzátartozók!
Technikai okok miatt az intézményünk telefonközpontja időszakosan túlterheltté válhat, ezért bizonyos szervezeti egységek elérése átmenetileg akadályozott lehet. A hiba elhárításán dolgozunk, megértésüket, türelmüket köszönjük!

Tovább

I. Sebészeti Osztály

Vezető - Dr. Fekete László Ph.D. osztályvezető főorvos

Vezető ápoló - Koblenczné Molnár Dóra

Részletes információk

A Honvédkórház 1899. évi megnyitása óta a katonai egészségügy bázisa, melynek kezdetektől fogva szerves része a sebészeti ellátás. Ez eleinte inkább a háborús időszakban és katasztrófahelyzetben nyújtott sürgősségi sebészetet jelentette, később azonban az általános sebészeti betegek mellett, jelentős szerepet kapott a colorectalis sebészet.
Elődeinkhez híven, továbbra is teljesítünk katonaorvosi missziós szolgálatot, de feladatköreink között immáron megtalálható a máj, az epeúti és a hasnyálmirigysebészet, illetve a komplex emlősebészet is, valamint haladó laparoszkópos technikákat alkalmazunk. 2020 decemberétől pedig III/A progresszivitású szintű ellátóhelyként működünk.
A sebészeti ellátásra szoruló betegeket jelenleg egyrészt a „H” épület, IV. emeletén elhelyezkedő osztályon (A/1), másrészt az egynapos sebészeti részlegen, illetve a szakambulanciáinkon (A/2) látjuk el.
Osztályunk a hét minden napján akut sebészeti ügyeletet teljesít a területileg illetékes (IV., XIII., XV. kerület), valamint az igényjogosult betegek számára az egykapus rendszernek megfelelően a kórház Sürgősségi Centrumán keresztül. Mindezek mellett sebészeti vizsgálatot, konzíliumot adunk és szükség esetén ellátást biztosítunk a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ valamennyi osztálya részére.
Az osztály – akkreditációja révén – részt vesz az egyetemi oktatásban, a medikus- és szakorvosképzésben, valamint a nővérképzésben egyaránt.
Az osztály orvosai aktív tagjai a Magyar Sebész Társaságnak, valamint a szakmai profiluknak megfelelően hazai és nemzetközi társaságoknak is.

Osztály típusa:

Fekvőbeteg osztály

Ellátott szakma:

Sebészet

Ágyak száma:

40 db

Telefonszám:

06-1-465-1800/ 71-657/71-721

Nővérpult: 06-1-465 1800/ 71-657/71-721
 
Betegelőjegyzés, időpontkérés
Szakambulancia betegelőjegyzés időpontkérés: 06-1-465-1800/72-777
 
Információ
E-mail cím: 1sebeszet@epc-honvedkorhaz.hu
Elhelyezkedés: Székhely, H épület IV. emelet

Az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház aktív fekvőbeteg osztályain egységes látogatási rend van érvényben.

Szakambulancia betegelőjegyzés időpontkérés: 06-1-465-1800/72-777

1134 Budapest, Róbert Károly krt. 44. H épület IV. emelet

Észak-Pest, Észak-Magyarország

Oktatás
Az akkreditációnknak köszönhetően aktív szerepet vállalunk az orvos- és nővérképzésben egyaránt, mind graduális mind postgraduális szinten. Osztályunkon és a szakambulanciáinkon a magyar, német és angol I., II., IV., V. és VI. évfolyamos orvostanhallgatók elméleti és gyakorlati oktatásban részesülnek, biztosítunk nyári gyakorlati helyeket, illetve lehetőség van önkéntes munka végzésére is.
Tanulmányi kérdésekkel az alábbi elérhetőségeken kereshet minket: E-mail cím: epc.hk.oktatas@hm.gov.hu

Tudomány
Az osztály tudományos tevékenységét az osztályvezető főorvos koordinálja, az egyes részlegek tudományos felelőseinek közreműködésével.
Tudományos munkáink főbb területei a colorectalis sebészetre, a malignus emlőtumorok korszerű diagnosztikájára és kezelésére, a minimál invazív sebészeti eljárásokra, a hasi compartement syndroma diagnosztikájára és kezelésére, hepato-pancreato-biliaris sebészetre, valamint a hasi sebészeti ellátás speciális – misszióink során, háborús időszakban és katasztrófahelyzetben – körülmények közötti kérdéskörére vonatkoznak.
Prosperitas Sebészeti Alapítvány
A prosperitas latin eredetű szó, jólétet és sikert jelent. Ennek szellemében alapítványunk legfontosabb célja egyrészt a betegellátás minőségének javítása, másrészt munkatársaink szakmai fejlődésének támogatása.
Az adományokból befolyó összeget betegségmegelőző tevékenységekre, fekvő betegeink komfortjának fokozására, higiéniás fejlesztésekre, a gyógyítás során használt eszközök korszerűsítésére, sebészi tréninglehetőségekre, sebészeti oktatói és tudományos munka elősegítésére, a kutatás során elért eredmények publikálására, valamint munkatársaink szakmai kongresszusokon való részvételére és továbbképzésére fordítjuk.

A Prosperitas Sebészeti Alapítványunk köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1% – ával támogatják tevékenységünket.
Székhely: 2131 Göd, Alkotmány utca 18.
Bankszámlaszám:  OTP Bank 11705008 – 22529952
Adószám: 18726345–1–13