„A szívem az ápolásé. Beteg, sérült emberen segíteni, ápolni – akár hosszú időn át – számomra az egyik legnemesebb dolog”.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) éves Díjátadó Gáláján Tóth Katalin Bíborka, az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház szakoktatója, egyetemi okleveles ápolója nyerte el a 2022. Év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója díjat.

Az Év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója cím egy országos verseny, melyre bárki jelölhető. A MESZK és a Literatura Medica Kiadó Kft. kifejezetten a fiatal generáció kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó szakdolgozók elismeréseként hirdette meg a pályázatot. A munkáltatók által benyújtott pályázatokat első körben a MESZK területi szervei bírálják el, majd ezt követően a MESZK Országos Kitüntetési Bizottsága döntése alapján kerülnek odaítélésre a díjak.

Bíborka 1994-ben született Kecskeméten és már egészen kiskorában kapcsolatba került az egészségüggyel, hiszen édesapja mentőápoló volt. Gyerekként gyakori játéka volt, hogy ápolta a családtagokat. Hamar kiderült, hogy ő is az egészségügyi pályát választja majd, középiskolai tanulmányait a Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskolában végezte. A Debreceni Egyetemen szerzett diplomát ápolás-betegellátás alapszakon, diplomás ápoló szakiránnyal, majd a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának mesterképzésén vett részt, ahol okleveles ápolóként végzett. Három hónapot töltött Németországban Erasmus tanulmányi út keretein belül, ahol gerincsérültek osztályán, valamint az intenzív terápiás osztályon szerzett speciális ismereteket. A közelmúltban pedig felszerelt a Magyar Honvédséghez.

A nyertestől megtudtuk: az átvett elismerés kapcsán kiváltképp hálás Deli Mária ezredesnek, az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház ápolási igazgatójának, minden felettesének és kollégájának egyaránt.

„Az egészségügyi szakma olyan dolgokat tud az embernek adni, ami miatt más ember leszel. Másként éled az életed, amikor például olyan helyzetekkel találkozol, hogy valaki reggel még munkába indul, ám sajnos többé már nem ér haza… Ez az embernek egy magas fokú hálát hoz a mindennapjaiba, és ez az, ami ténylegesen kell ahhoz, hogy valaki boldog életet élhessen. Olyan pluszt ad – ha egyszer belekóstolsz –, amire egy életen át szükséged lesz. Az egészségügyön belül rengeteg terület van, és biztosan mindenki fog találni egy olyat, ahol megtalálja azt, ami számára még belefér fizikálisan és mentálisan, és mindeközben még segít is!” – üzeni a többi fiatalnak, akik Bíborkához hasonlóan az egészségügyi szakmát szeretnék választani.

A díjazottnak ezúton is gratulálunk, és pályáján kívánunk neki további szakmai sikereket!