Orvosi tanulmányait 1946-1952 között végezte a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, ahol 1952 augusztusában kiváló  eredménnyel diplomázott és orvossá avatták.
Az orvosi gyakorlatot a 1952-ben Magyar Honvédség állományában Kiskunhalason kezdte mint hadnagy. 1954-ben már a Kalocsai Lazarett (karantén) katonai kórház parancsnoka, majd 1956-ban a Kecskeméti Honvéd Kórház állományában mint belgyógyász tevékenykedett.
A kecskeméti kórházban eltöltött évek után egyenes út vezetett 1963-ban Budapesti Honvéd Kórházba. Az évek során több szakvizsgát is megszerzett, és mint belgyógyász főorvos tevékenykedve lépett előre a katonai ranglétrán.

1993-ban nyugállományba vonult, de nem adta fel az orvosi hivatását, mert tíz éven keresztül a honvédség Alkalmasság Vizsgáló Intézetben mint főtanácsos végezte az orvosi feladatait, s egyben a budapesti tisztiházban volt üzemorvos.
Csodálatos életpályát tudhat magáénak, mint nagytudású orvos. Ma már a csillaghegyi családi fészekben tölti életét feleségével.
Még sok boldog születésnapot kívánunk az elkövetkezendőkben is!