Prof. Dr. habil Sandra Sándor rendelésvezető főorvos nyitóbeszédét követően Prof. emeritus Hunyady János, az MTA doktora szemléletesen mutatta be a víz szerepét a fizioterápiás kezelésekben, továbbá beszélt a lézerterápia és a bőr daganatos elváltozásai közötti kapcsolatról. A professzor a szakmai előadásában azt tárgyalta, hogy a lézer vajon terápia, avagy placebo.

A délelőtt hátralévő részében a hölgyeké volt a főszerep: Kovács Zsuzsanna Bsc., a Fizioterápiás részleg szolgálatvezetője a lézerterápiás kezelőhelyiséget és annak paramétereit mutatta be. Dr. Kiss Virág szakorvos a lézerterápia indikációiról és kontraindikációiról beszélt. Ezt követően Trapp Bernadett szakasszisztens a lézerkezelési hibákra, esetleges kezelési szövődményekre hívta fel a figyelmet. Dr. Nagy Katalin bőrgyógyász főorvos látványos előadásában a kontakt dermatitist, és annak lézerrel történő gyógyítását mutatta be. Előadásában kiemelte a különböző szakmák, így a reumatológia-fizioterápia és a bőrgyógyászat szoros szakmai együttműködésének jelentőségét is. Hajdu Henrietta Bsc. szakasszisztens előadásában egy alkarsérülés komplex kezeléséről és az elért eredményekről számolt be.

A délutáni előadásokban Dr. Weinhoffer Judit Ph.D. osztályvezető főorvos előadásában bemutatta, hogyan használható a lágylézer terápia a rehabilitációban. Sebek kezelésének lágylézer terápiával történő eredményeiről számolt be Samu Katalin Bsc. fizioterápiás szakasszisztens, az ORFK főnővére. Dr. Hevesi Judit rendelésvezető főorvos doktorandus a „Microangiopathia diabetica” címmel tartott lendületes előadást.

Az első nap lezárásaként Prof. Dr. habil Sandra Sándor a StimaWELL készülék és a lézerterápia kombinációs lehetőségeit szemléltette.

A továbbképzés második napján sem volt hiány magas színvonalú előadásokból. Dr. Mester Ádám PhD, ny. osztályvezető docens „A laser biostimulació mechanizmusa, a Laser dozimetria” és a „Képalkotó eljárásokkal támogatott lézerterápia” című előadásaival nyitotta meg a programot. Ezután Dr. Hevesi Judittól hallhatott és láthatott a közönség a Polyneuropathiáról egy összefoglalót. Páll Krisztina diabetológiai szakápoló és Dr. Hevesi Judit rendelésvezető főorvos közös munkáját „A diabeteses láb szindróma kezelése lézerrel ambulancián és a beteg otthonában” címmel Páll Krisztina tolmácsolta a résztvevőknek. „Minden ember más” címmel tartotta bemutatóját a Safe Laser felhasználásáról Töreky Szilárd, a Human Medical Center Kft. munkatársa. Prof. Dr. habil Sandra Sándor szemléletes történetekkel színesítve beszélt a lágylézer terápia post Covid szövődményekben elért eredményeiről. Modern lézerkészülékkel végzett kezelések esettanulmányait ismertette Kiss- Valicsek Annamária a BTL Magyarország Kft. képviselője. Sandra Professzor „Bell paresis és a lézerterápiája” előadását dr. Kiss Virág ismertetője követte a „Tinnitus kialakulásának, tüneteinek és terápiájának lehetőségei” címmel. A rheumatoid arthritises betegek lézerterápiáját dr. Kalmár Ágnes főorvos mutatta be. A programot Prof. Dr. habil Sandra Sándor, Pasek Norberttel a Sürgősségi Centrum vezető ápolójával közösen összeállított „Lágylézer a szanitéc kezében” című előadása zárta, amely egy amerikai esettanulmány alapján született.

Elmondhatjuk, hogy a Soft laser alkalmazási köre évről évre bővül, így többek között segítséget nyújt a Covid tüneteinek enyhítésében, a diabetes szövődményei okozta sebek, neurológiai tüneteinek gyógyításában, enyhítésében. Ezen felül még hatásos egyes fülzúgásos betegségek megszüntetésében, az immunrendszer erősítésében, ízületi és izomfájdalmak oldására, csonttörések gyógyulásának gyorsítására, illetve izmok regenerációjához. Az eddigi tapasztalatok további felhasználási területek lehetőségét vetik fel.

Az előadások, előadók sokszínűsége szimbóluma lehet a piros, kék, zöld és sárga színű lézereknek, melyeknek más és más az erejük, illetve szerepük, mégis ugyanazt a célt, a gyógyulást szolgálják. Akik figyelmükkel megtisztelték ezt az érdekes továbbképzést sok hasznos és előremutató szakmai ismerettel gazdagodtak.