Bánhidi Ildikó osztályvezető ötlete alapján indult el a szervezés. A NESTLE-BEBA cég szponzorációját a kórház alapítványán keresztül megkapta a védőnői osztály.
302 védőnő kapott meghívást, de a távolabbi járásokból nem tudtak eljönni sokan, így 63 védőnő foglalt helyet a szépen feldíszített ebédlőben. A szponzorációs felajánlásból vásárolt és a védőnők saját készítésű süteményeiből bőséges lett a választék.
A budapesti osztály vezetője és városi mentorai Juhászné Deák Ildikó és Göndöcsné Pénzely Zsuzsanna saját készítésű mézeskalácsokat sütöttek és díszítettek a mentorált védőnőknek.
Vatai-Frey Tamara és Vatai-Frey Rebeka, fiatal énekes tanulók karácsonyi dalokkal szórakoztatták a védőnőket. A művészeti program után ismerkedés és kötetlen beszélgetés indult a védőnők között.
A budapesti és Pest vármegyei védőnők sokan nem ismerték eddig egymást, így lehetőség nyílt egymás megismerésére, szakmai eszmecserére.
Összességében jól sikerült a rendezvény, a védőnők örömmel fogadták a kezdeményezést, kérték is ennek az ünnepségnek a jövőbeni folytatását.
Képgaléria: